125 évvel ezelőtt, 1896. június 7-én született Kaposváron Nagy Imre, 1953 júniusától 1954 végéig, majd 1956 késő őszén másodszor is Magyarország miniszterelnöke, az ötvenhat őszén világtörténelmet író népforradalom és nemzeti szabadságharc mártírja. A paraszti származású Nagy Imre közkatonaként szolgált az orosz fronton. Fogságba esve ismerkedett meg azokkal a baloldali (kommunista) eszmékkel, amelyekhez élete végéig hű maradt. S minthogy ezek szolgálatáért a Horthy-korszak Magyarországán üldözésnek volt kitéve, sőt börtönbüntetést is szenvedett, ezért előbb Bécsbe, majd onnan tovább Moszkvába emigrált, ahol (különösen az agrárpolitika tárgyában) tovább képezte magát. Szovjet-Oroszországból csak a II. világháborút követően tért vissza magyar földre. Az 1944 végén Debrecenben megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormányba földművelési miniszterként került be, s az ő nevéhez fűződik a földosztásról szóló rendelet-tervezet benyújtása, s annak rekordsebességgel történt végrehajtása. Ennek eredményeként lett a nagybirtokosok Magyarországából a kis- és középbirtokos parasztság országa. A Rákosi-diktatúra éveiben Nagy Imre kikerült az országos politika élvonalából, s csak 1953-ban, Sztálin halála után jutott vezető szerephez. 1953-55 között miniszterelnökként nagyszabású reformprogramot hirdetett a sztálini típusú diktatúra legsúlyosabb intézkedéseinek felszámolására, a demokratikus döntéshozatal erősítésére: elindította a politikai perek felülvizsgálatát, felszámolta a recski munkatábort, megszüntette a kitelepítéseket és internálásokat, lehetővé tette a termelőszövetkezetből való kilépést, eltörölte a kuláklistát, a nehézipar indokolatlan fejlesztése helyett a nép jólétét előmozdító gazdaságpolitikai fordulatot hirdetett, nagyobb vallási türelmet gyakorolt, stb. 1955 elején (miután nem volt hajlandó intézkedésein változtatni) Moszkva politika nyomására lemondásra kényszerült; egyfajta házi őrizetbe, szoros megfigyelés alá került, s a kommunista pártból (MDP) is kizárták. 1956. október 23-án viszont, a budapesti Kossuth-téren spontán összegyűlt százezres tömeg követelésére, megint miniszterelnökké nevezték ki, s e posztjáról előbb mint egy reformszellemű kormányzat, majd pedig mint a felkelt nemzet vezetője gyakorolta tisztségét egészen a szovjet fegyveres erők bevonulásáig. A régi-új megszállók által visszahozott kommunista hatalom (Kádár János kormánya) előbb internálta, majd másfél évvel később, 1958 júniusában, egy titkosan megrendezett, jellegzetesen sztálinista bűnvádi eljárás során hozatott halálos ítéletet Nagy Imre és néhány közeli elvbarátja ellen. Ezeket az ítéleteket még a rákövetkező nap hajnalán végrehajtották. Nagy Imre kitartott nézetei és tettei, a forradalom és vívmányai mellett, kegyelmet nem kért. Újratemetése 1989. június 16-án a rendszerváltás egyik legfontosabb szimbolikus aktusa volt. Nagy Imre a 20. századi magyar történelem és a hazai szabadságküzdelmek kiemelkedő személyisége.