Nagy Imre Emlékház

 KIADVÁNYAINK  E-CARD

Tárlatvezetés

csik

Kiállításunkat történész-muzeológus munkatársunk mutatja be látogatóinknak, de audioguide (magyar és angol nyelven) szintén rendelkezésükre áll.
Előzetes telefonos egyeztetés alapján munkatársunk „rendhagyó történelemórát” tart középiskolás csoportoknak. Az emlékház Nagy Imre mártír miniszterelnök életútját és az 1956-os forradalmat mutatja be, azonban kiállításunkon (a jobb érthetőségért) a XX. század történései is szerepelnek, mintegy körbeveszik az életutat és a forradalom történetét. Így a rendhagyó történelemóra résztvevői száz esztendő legfontosabb történelmi eseményeiről szakavatott magyarázat keretében kaphatnak képet. Az óra végén ismereteikről tesztlapokon adhatnak számot, amit munkatársunk kiértékel. A legeredményesebb diákokat kiadványainkból jutalmazzuk.

Nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódva, október 23-a előtt és után, (szintén telefonos egyeztetés alapján ) lehetőség van arra, hogy iskolai osztályok, történelem-szakkörök, egyetemi csoportok az emlékház 45 személyt befogadó termében, jó idő esetén a kellemes kertben (a Nagy Imre mellszobor és a mártírtársak emléktáblája mellett) tarthassák meg saját ünnepségüket.

A történelemtanárok figyelmébe ajánljuk a Dokumentumok almenüben található videóinkat (eredeti Nagy Imre filmfelvételeket, kortársak, történészek beszámolóit, előadásait a mártír miniszterelnökről, a korszakról, a forradalomról), melyeket oktatási segédanyagként kínálunk megtekintésre.
Kiadványainkat az emlékházban árusítjuk (Alapítvány menü – Kiadványaink).
Kérjük, kérdéseikkel keressék fel munkatársainkat, akik mindig az Önök szolgálatára állnak.

munkatars1      Vendégeinket Fodor Fanni  történész-muzeológus vezeti végig a kiállításon.

 



Kiadványaink

PDF FORMÁTUMBAN LETÖLTHETŐ KIADVÁNYAINK

EGYÉB MEGJELENT KIADVÁNYAINK

2023
1. Baráth Magdolna és Gecsényi Lajos: „Nagy Imre első kormányának mini sztertanácsi jegyzőkönyvei II.”

csik

2020
1. Jánosi Katalin: „A magyar nép védelmében”| 2. Nagy Imre és kora (sorozat VII.) – Tanulmányok és forrásközlések

csik

2019

1. Baráth Magdolna és Gecsényi Lajos: „Nagy Imre első kormányának mini sztertanácsi jegyzőkönyvei”

csik
2016

1. Rainer M. János: „Nagy Imre”

csik
2013
1. Gál Éva: „Lejáratás és bomlasztás” | 2. Pajkossy Gábor: „Lőcsei Pál a forradalomban és a megtorlás idején 1956-1958” | 3. Pótó János / Hajdú József: „Nagy Imre emlékhelyei”

csik
2012
1. „Vezérlő Csillagom” Nagy Erzsébet közéleti emlékkönyve | 2. Nagy Imre és kora (sorozat VI.) – Tanulmányok és forrásközlések

csik
2011
1. Földvári Rudolf: „Tiszta vizet a pohárba – életútinterjú”

csik
2010
1. „Tanúságtevők az ENSZ előtt – 1957” | 2. Lőcsei Pál: „Egy élet szilánkjai” | 3. Támogatásunkkal jelent meg Standeisky Éva: „Népuralom ötvenhatban”

csik
2009
1. „1989. június 16. A temetés” c. album | 2. „A Nagy Imre Emlékház kiállítása” c. album | 3. Nagy Imre és kora (sorozat V.) „A budapesti egyetemisták és főiskolások 1956-ban”

csik
2008
1. „A per” (1956-os Intézettel közös kiadás)

csik
2007
1. Nagy Balázs: „Sorsdöntő idők” | 2. „Diák- és ifjúsági mozgalmak 1956–1958” (támogatott) | 3. Boross Imre: „Visszaemlékezés a változó világra” (támogatott)

csik
2006
1. Nagy Imre: „Snagovi jegyzetek – Gondolatok, emlékezések 1956–1957” | 2. Nagy Imre és kora (sorozat IV.) – Tanulmányok és forrásközlések

csik
2005
1. Hegyi Imre: „Egy élet a népi mozgalomban”

csik
2004
1. Nagy Imre és kora (sorozat III.) – „Vidéki diákmozgalmak 1956-ban” | 2. „Magyar-román kapcsolatok 1956–1958. Dokumentumok” (támogatott)

csik
2003
1. Nagy Imre és kora (sorozat II.) – „Miskolc és Északkelet Magyarország 1956-ban”

csik
2002
1. Nagy Imre és kora (sorozat I.) – Tanulmányok és forrásközlések | 2. Nagy Imre: „Viharos emberöltő”

E-Card

Küldjön hozzátartozójának, ismerősének, barátjának, kollégájának elektronikus képeslapot! Az üzenet e-mailben érkezik meg a címzetthez. Válasszon képet, (a fotókon kattintva nagyobb méretben is megtekintheti azokat) majd töltse ki a szükséges mezőket!  Az üzenet beírása után küldje el a képeslapot!



Nagy Imre, az '56-os forradalom miniszterelnöke
Nagy Imre, az '56-os forradalom miniszterelnöke
Nagy Imre a parlamenti rádióstúdióban, 1956
Nagy Imre a parlamenti rádióstúdióban, 1956
1956. október 24. A ledöntött Sztálin szobornál.
1956. október 24.
A ledöntött Sztálin szobornál
1956. október 24. Gyerekek a ledöntött Sztálin szobor csizmájánál
1956. október 24. Gyerekek a ledöntött Sztálin szobor csizmájánál



A lukas zászló a forradalom jelképe – 1956, a Corvin köznél
A lukas zászló a forradalom jelképe – 1956, a Corvin köznél
A magyar hadsereg átállt a forradalom oldalára, 1956 október
A magyar hadsereg átállt a forradalom oldalára, 1956 október
Forradalmi hétköznap Budapesten, 1956 október
Forradalmi hétköznap Budapesten, 1956 október
Pesti srác I. 1956
Pesti srác I. 1956



A Ledöntött Sztálin szobor feje
A ledöntött Sztálin szobor feje
Pesti srác II. 1956
Pesti srác II. 1956
Nagy Imre rekonstruált dolgozószobája
Nagy Imre rekonstruált dolgozószobája
A Nagy Imre Emlékház kiállítótere
A Nagy Imre Emlékház
kiállítótere

MTA Nagy Imre Emlékház
1026 Budapest, Orsó u. 43
Tel./fax: 06-1-392-5011, 06-1-392-5012

TÉRKÉP

NYITVA TARTÁS

ALAPÍTVÁNY

FACEBOOK OLDAL

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

KIEMELT FÉNYKÉPEK