Nagy Imre Emlékház

Híreink

Köszöntő 2015

 

Köszöntjük Önöket a 2015-ös esztendőben és szeretettel várjuk visszatérő és leendő Látogatóinkat emlékházunkban!
Állandó kiállításunk tervezett részbeni megújítása, a Nagy Imréhez kötődő és a nemzeti ünnepeink emléknapjai mellett az idén is több fontos esemény évfordulójáról fogunk megemlékezni rendezvényekkel, konferenciával. Minderről honlapunkon előzetesen és utólag, beszámoló jelleggel (képekkel, videóval) is értesülhetnek a honlapunkat felkereső érdeklődők.
Február végére honlapunk is megújul  –  a responsív oldal reményeink szerint érdekesebb, tartalmasabb, az esztétikai élmény mellett  praktikusabb, használhatóbb is lesz.

*

  Az idén márciusban emlékezünk az 1945-ös nagy jelentőségű, Nagy Imre nevéhez kötődő földosztás 70 évfordulójára.
  1945. március 29-én Pusztaszeren, az egykori Pallavicini birtokon Nagy Imre beszédével indult hivatalosan a földek kiosztása.

2015 01 05 foldosztas1912 00014554 1

„Magyar testvéreim! [...] Eljöttem együtt örvendezni veletek. Valóra válik a föld népének évszázados álma: azé lesz a föld, aki megműveli. [...] Ma, idestova száz esztendővel azután, hogy Kossuth apánk kibontotta a szabadságharc zászlaját, új honfoglalásra indul el a magyar föld dolgos népe, hogy birtokba vehesse ősi jussát.”

  Magyarország legégetőbb problémájának megoldását, a földreformot minden társadalmi-politikai erő támogatta, bár a számokban és a folyamat módszereiben különböző nézetek ütköztek. A történelmi jelentőségű aktusban végül mintegy 650 ezer nincstelen és kisbirtokos kapott termőföldet s házhelyet. A gyorsaságot indokolta a tavasz beköszönte, a vetés szükségessége, a háború utáni éhínség fenyegetése.
  Nagy Imre  jó hírnevét az 1945-ös földosztás és az 1953-as reform-kormányprogram alapozta meg a magyar társadalomban. Mindezeknek köszönhető, hogy 1956 októberében a forradalmi tömegek benne látták az ország vezetésére alkalmas embert, s őt követelték a miniszterelnöki székbe.

2015 01 05 6 67 2647

MTA Nagy Imre Emlékház
1026 Budapest, Orsó u. 43
Tel./fax: 06-1-392-5011, 06-1-392-5012

TÉRKÉP

NYITVA TARTÁS

ALAPÍTVÁNY

FACEBOOK OLDAL

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

KIEMELT FÉNYKÉPEK