Nagy Imre Emlékház

Híreink

Könyvbemutató

  Nagy sikerrel zajlott le rendezvényünk, melyen Nagy Imrét, az embert idéztük fel korabeli írásokkal, interjúkkal, versekkel, s a "Nagy Imre emlékhelyei" című kötetünk bemutatója, amelyet Csorba László főigazgató úr tartott.
  Margitai Ági és Galkó Balázs színművészek magas színvonalon interpretálták az idézeteket, az ismert és ismeretlen, Nagy Imréről szóló verseket; Csorba László pedig rendkívül széles látókörrel, sok-sok kapcsolódási ponttal, érdekes történettel színesítve előadását helyezte el emlékezeti kultúránk szövetében megfelelő helyére az alapítványunk által megjelentetett kötetet. Az alkotók (Pótó János és Hajdú József) felidézték a munka szép s olykor keservesebb pillanatait is, végül Benedek Imrével (a kiadvány grafikai tervezőjével) együtt dedikálták is a valóban gyönyörű kiadványt a megjelenteknek.
  Nagy örömünkre igen szép számban tiszteltek meg bennünket látogatóink, akik e szép délután emlékére a most bemutatott kötetünket kapták ajándékba az emlékháztól.

MTA Nagy Imre Emlékház
1026 Budapest, Orsó u. 43
Tel./fax: 06-1-392-5011, 06-1-392-5012

TÉRKÉP

NYITVA TARTÁS

ALAPÍTVÁNY

FACEBOOK OLDAL

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

KIEMELT FÉNYKÉPEK